Tabán 2012 ősz Halmy György filmklubja

Új filmek, érdekes témák, neves előadók

Az elmúlt évben estjeinken Schmidt Évára emlékeztünk, munkássága, személyisége, szellemisége volt a vetítések, beszélgetések fő témája. Az emlékév a július 4-i évfordulón tartott ünnepséggel befejeződött. A következőkben is szeretnénk hűek maradni Éva örökségéhez, őszi programunk szerkesztésekor is képviseljük az általa fontosnak tartott témákat, gondolatokat, életszemléletet, ezek megismertetését az érdeklődőkkel mindaddig, ameddig a köztudatban elfoglalja méltó helyét.

A Tabán Moziban október 3-án induló új sorozatban bemutatjuk róla és hagyatékáról szóló legújabb filmünket és folytatjuk témáink kibontását más rendezők értékes munkáinak bemutatása és meghívott előadók segítségével. A vetítések kapcsán a folyamatosan változásban lévő, még mindig alakuló magyar film belső lényegi elemeinek felmutatásával mélyíteni szeretnénk a klubba járók lélektani, filmes és a magyar karakterológiával kapcsolatos ismereteit. Válogatásunk ezúttal nemcsak a magyarság keleti gyökereiről, a keletkutatásról, különleges emberekről, hanem az új filmes generációról és a hátrányos helyzetűek nagyszerű filmes világáról is igyekszik naprakész áttekintést adni a Göcsej Filmszemle és a Zsirai Filmes Napok idei termésének legjavából válogatva.

 

Szeretettel várunk az őszi sorozatra is a Tabán Moziba!

 

2012.október 3.szerda, 18 óra

A LEGHOSSZABB FILM (73 perc)

Rendező: Péterffy András

Operatőr: Kurucz Sándor

„Szőts István száz éve született. Ha nem lenne kerek évfordulója, művészetét, erkölcsét, formaérzékenységét, kitartását, karakán magyarságát, szelíd  szellemi szabadságharcát akkor is illene időnként számba venni, hisz a mai generáció minden tagja tanulhat életéből, filmjeiből.

Huszonöt évvel ezelőtt azt a hatalmas ajándékot kaptam az élettől, hogy közelébe kerülhettem és éveken át beszélgethettem vele és ezeknek egy részét kamerával is rögzítettem.

Szőts leghíresebb filmje a mindenki által ismert Emberek a havason, s bár most Nyírő-vita  kapcsán érdemes újranézni, mégis a legkeményebb, legkarakteresebb Szőts filmet választottam, mert ez az az alkotás, melyben a magyar nemzeti filmstílus megszületik. (sokan persze még azt is vitatják, hogy létezik-e nemzeti filmstílus egyáltalán, én azért bátran hívom ki vitára a filmnemzetköziség harcosait)”

Péterffy András filmrendező

Vendégünk: Péterffy András filmrendező, filmesztéta, filmklubunk állandó szakértője

 

2012.október 10.szerda, 18 óra

ÉNEK A BÚZAMEZŐKRŐL

Móra Ferenc  kisregényéből Balázs Béla közreműködésével írta és rendezte Szőts István.

A filmet a negyvenes évek végén Rákosiék betiltották.

„Ő volt az első Magyarországon, aki komolyan vette a film művészi lehetőségeit és jobbára ő teremtette meg azt a stílust, amely nem filmes patenteket használ, hanem eredeti képi-hangulati eszközökkel, a magyar gondolkodásra jellemző képi struktúrákkal alakított ki sajátos eszközrendszert.”

Péterffy András

 

Vendégünk: Péterffy András filmrendező, filmesztéta, filmklubunk állandó szakértője

 

2012.október 17.szerda, 18 óra

Adigzsi tuva sámán

Rendező: Kanalas Éva

Kanalas Éva filmfelvételekkel dokumentálta Oiun Adigzsi See Oglu tuva sámán mindennapi munkáját a Jenyiszej forrása mentén élő népcsoport körében. A film segítségével részesei lehetünk  a 7.és 49.napi halottbúcsúztató szertartásoknak és láthatunk lakástisztító szertartást is.

 

2012.október 24.szerda, 18 óra

Válogatás a Göcsej Filmszemle 2012-es versenyprogramjának díjnyertes alkotásaiból  1.

Az idei, immár VIII.Göcsej Filmszemle megrendezésére az Egerszeg Fesztivál ideje alatt került sor 2012.május 11-12-én Zalaegerszegen. A szemlét az akkor 20 éves Zalaegerszeg Televízió alapította 2005-ben.

„Éreztük, láttuk, hogy számtalan amatőr alkotó és alkotóközösség keresi a megmutatkozás lehetőségét. Ezért döntöttünk akkor a szakmai találkozó mellett. Nem a verseny, hanem az együvé tartozás, a fejlődés, az ismeretségek, szakmai barátságok megkötése volt a cél. Az előző években több mint 400 alkotótól érkeztek pályaművek dokumentum-játékfilm kategóriában, valamint a Zalával foglalkozó témakörben. Az utóbbi két évben rendszeresen érkeznek alkotások a határon túlról, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából is.”

                                                                                                          Lovass Tibor

Program:

Systron Digital Pictures: C.R.A.S.H-961                    26’

Horváth Szabolcs: Vezeklés                                      17’

Kövi Gergő-Babai István: Állomás                            11’

László Gábor: Isten veled hazánk!                           15’34”

Vargyasi Levente: A sár mesterei                             14’05”

 

Orbán Koppány, Orbán Zalán, Váncsa Gábor: Invalidus 14’51”

Dimeth Balázs: bp transparency                              3’20”

Csigás Viktor: Light, Shadow, Transparent              6’16”

Maczelka Márk-Bendarzsevszkij Anton: Csernobil öröksége: A Zóna      1.46’

Körtési András: A tánc és én                                   2’

Vendégeink: Lovass Tibor (ZEG TV), az alkotók, és a zsűri tagjai: Halmy György, a zsűri elnöke, Havasi János és Murai András médiaszakértők

 

 

2012.október 31.szerda, 18 óra

Lovasnomádok utódai Indiában

Csáji László Koppány filmsorozata

1-2-3. rész (kb. 100 perc)

Az első három rész bemutatja, hogy az eurázsiai sztyeppén a lovasnomád népek milyen történelmi korszakban és hol alakították ki azt az ún. sztyeppei civilizációt, amely hídként kötötte össze keletet nyugattal, északot déllel. A koravaskortól a koraújkorig mintegy két és félezer éven keresztül virágzó hatalmas kultúrkör a különböző nyelvű és vallásilag is sokszínű népeket fűzte össze egy családba, s meghatározó jelentőséggel bír Eurázsia más népeinek történelmi folyamataiban is. A sztyeppéről több hullámban érkeztek lovas népek Indiába: keleti szkíták (szakák), jüecsik (tohárok), hunok, türkök, törökök stb. E folyamatot és a hunok vándorlását mutatja be a filmsorozat második része. A harmadik epizód az Indiába érkező szakák és hunok államait, történelmi szerepét tárgyalja (indoszkíták, indiai hunok), bemutatva, hogyan vettek részt e népek India történelmének és kultúrájának e fontos szakaszában, az indiai kultúra alakulásában.

Vendégünk: Csáji László Koppány

 

 

2012.november 7.szerda, 18 óra

Válogatás a Göcsej Filmszemle 2012-es versenyprogramjának díjnyertes alkotásaiból 2.

Az idei, immár VIII.Göcsej Filmszemle megrendezésére az Egerszeg Fesztivál ideje alatt került sor 2012.május 11-12-én Zalaegerszegen. A szemlét az akkor 20 éves Zalaegerszeg Televízió alapította 2005-ben.

„Éreztük, láttuk, hogy számtalan amatőr alkotó és alkotóközösség keresi a megmutatkozás lehetőségét. Ezért döntöttünk akkor a szakmai találkozó mellett. Nem a verseny, hanem az együvé tartozás, a fejlődés, az ismeretségek, szakmai barátságok megkötése volt a cél. Az előző években több mint 400 alkotótól érkeztek pályaművek dokumentum-játékfilm kategóriában, valamint a Zalával foglalkozó témakörben. Az utóbbi két évben rendszeresn érkeznek alkotások a határon túlról, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából is.”

                                                                                                          Lovass Tibor

Program:

Moharos Attila: Kányadombi indiánok            55’

Kövi Gergő-Babai István: Suzie

Boros Ferenc-Rozmán László: Sárga, piros, kék…Ferkovics József útjai   30’

T. Nagy Imre - Bódva-völgyi Stúdió: "Ahonnan elindultam”… Gyüre Lajos     30’

Zsók Enikő: Körbe vagyok fülekkel véve                                  42’03”

Vendégeink: Lovass Tibor (ZEG TV), az alkotók, és a zsűri tagjai: Halmy György, a zsűri elnöke, Havasi János és Murai András médiaszakértők

 

2012.november 14.szerda, 18 óra

Lovasnomádok utódai Indiában

Csáji László Koppány filmsorozata

4-5-6. rész (kb. 90 perc)

A filmsorozat következő három része az indiai társadalom kortárs valóságát vizsgálja. Az első epizód bemutatja, hogy a mai nomádok és vándorló kézművesek közösségei nem feltétlenül hozhatók kapcsolatba a korábban ide érkezett hunokkal, szkítákkal (szakákkal), másrészt viszont letelepedett, sőt, városlakó népek is találhatók azok között a népek között, akik e lovas népekig vezetik vissza gyökereiket. Külön rész tárgyalja az indiai rabarokat, akik a mai napig híres lovasok, de tevét és bivalyt, illetve marhát is tenyésztenek, és állataikat terelik Északnyugat-India füves, ligetes területein, de sámánjaik is vannak. Egy másik rész a rádzsputok királyi és nemesi dinasztiáinak világába kalauzol el minket, akik az újkori hódítókig e terület legfőbb urai voltak, és államaik a mai napig meghatározó jelentőségűek. Nomád kézművesekkel, pásztorokkal, kereskedőkkel és zenészekkel ismertet meg a következő epizód.

Vendégünk: Csáji Koppány

 

 

2012.november 20.kedd, 18 óra

Válogatás az „Álmodtam egyet” 2012-es Zsirai Filmes Napok fogyatékkal élők által készített díjnyertes filmalkotásaiból

2012 júniusában immáron negyedik alkalommal rendezték meg a Fővárosi Onkormányzat Értelmi Fogyatékosok zsirai Otthonában az Álmodtam egyet..”Zsirai Speciális Filmszemlét.

A szemle az országban elsőként azért szerveződött, hogy az értelmileg korlátozott emberek belső világát megmutassa a nagyközönség számára. Az évek múlásával egyre nagyobb népszerűségnek örvend a sérültek körében ez a művészeti kifejezési forma. A szemle hatására az ország számos pontján indult el filmes műhelymunka, alakultak ki stabil filmes közösségek, melyek kapcsolódási pontja a Zsirán megrendezésre kerülő speciális seregszemle és filmes napok. 2009 óta több mint 80 alkotás érkezett Zsirára, mely 180-200 csapatokban alkotó speciális filmes lelkes munkájának köszönhető.

Program:

Angyali vidéken – Fábián Gábor                                                      4 perc

Átváltozás – Kiss Ferenc, Szalai István, Peresznye                2’20”

VisszaVáltozás – Kiss Ferenc, Szalai István, Peresznye                     3’10”

Korlátok Nélkül – Major József, Tordas                                          8’30”

Láb-Kép – Baranyai Tünde, Ágfalva                                      4 perc

Töredékek – Nagy Rita, Zsira                                                           7’28”

Tűz – Ertl Tibor, Ágfalva                                                                    3perc

A kunyhó – Nagy Rita, Zsira                                                 5’19”

Én-Ek – Drapos Antal, Kéthely                                                         3’45”

Hip-Hop tác – Kabelács Károly, Zsira                                              5perc

Nem a szavak embere vagyok – Kóczán Krisztián, Ágfalva            5perc

A főszakács Drapos Antal, Kéthely                                       7perc

Egy napom ha véget ér – Fábián Gábor                                           29perc

Vendégeink: Hollósi Péter, a Fővárosi Önkormányzat Zsirai Fogyatékosok Otthona igazgatója, Fábián Gábor, művészeti vezető, Asztalos Zsolt, az MSMME elnöke, a zsűri tagjai: Halmy György, a zsűri elnöke, Lovass Tibor a West-Pannon Audiovizuális elnöke és Szendi Péter fotóriporter, valamint az alkotók

 

 

2012.november 28.szerda, 18 óra

Lovasnomádok utódai Indiában

Csáji László Koppány filmsorozata

7-9. rész + 10. rész (kb. 100 perc)

Észak-India történeti folyamatait állítja a középpontba a filmsorozat következő három része. A hunok korszaka utáni koraközépkori államokat ismerteti elsődlegesen, Északnyugat-India dudzsár és rádzsput népeinek kialakulását és történelmi szerepét. Továbbá a későbbi, híres rádzsput államok közül néhányat részletesen is megismertet a nézőkkel. Többek között a Rathor dinasztia államát, Jodhpurt, továbbá Jaisalmert és Udaipurt mutatja be, törtéti mondákra, régészeti lelőhelyekre és a népemlékezetre illetve írásos forrásokra támaszkodva. A halottnak hitt romok tragikus vagy épp komikus történetekkel telítődnek, elevenednek meg. Megtudhatjuk, hogy hol található a kínai nagy fal után a második leghosszabb falrendszer a világon, és hogy miért haltak önkéntes tűzhalált indiai rádzsput asszonyok.  Az utolsó részben az előző kilenc rész összefoglalását láthatjuk, kiegészítve azokkal a tudományos és művészeti eredményekkel, játékokkal, amelyek a hunok és más lovas népek indiai szereplése idején és beolvadásuk során keletkeztek, s meghatározók India mai arculatában is.

Vendégünk: Csáji Koppány

 

2012.december 5.szerda, 18 óra

"Az én sámánkutató létem sorsszerű volt"

Vendégünk Hoppál Mihály neves néprajzkutató. Hetvenedik születésnapja alkalmából bemutatásra kerül a vele a Tabán Moziban készített beszélgetés rövídített változata.

A filmes beszélgetés témái:

"Sárospataki diákként rögeszménk volt, valamit kell tenni a hazáért. Az Akadémiai Kutatő Intézet megalakulásakor én voltam az első "nemecsek". Diószegi Vilmos beosztottja lettem, aki később hírtelen meghalt, Én dolgoztam fel a hagyatékát.  Az én sámánkutató létem sorsszerű volt. Életem egy jó részét meghatározta a Diószegi hagyaték ápolása. " Diószegi novum volt a '70-es, '80-as években. Élő sámánizmus van a világ sok területén - csak oda kell menni.érte. Diószegi sámánarhcivumot hozott létre  Budapesten, ami egyedülálló, amit ma mindenki használhat."

Hoppál Mihály legutóbbi beszélgetésünk alkalmával párhuzamot vont lelkiekben Diószegi és Schmidt Éva között. Kettőjük élete, gyermeki felfogása és haláluk módja is sok mindenben hasonlított. A filmen Hoppál Mihály beszél az összeállításban Éva halálának lehetséges okaíról. Mesemondók és táltos történeteik gyakran összemosödnak, történetük elemei fennmaradnak….

Vendégünk: Hoppál Mihály

 

 

2012.december 12.szerda, 18 óra

Végtelen történet                  PREMIER

Rendező: Halmy György

A 90 perces új epizód alapja a Tabán Moziban tavaly lezajlott Schmidt Éva Emlékév összejövetelein felvett anyag. A hozzászólók között Dr.Pressing Lajos, Szathmáry Botond és Péterffy András fejtik ki gondolataikat, mellettük a film egyik főszereplője Kiss Anna Kossuth-díjas költő, akinek személyisége, sorsa, világképe sokban rokon Éváéval. A filmben archív felvételen megszólal Éva édesanyja, aki lányával együtt, a régi családi fotóalbumot nézegetve emlékszik vissza arra a különös kislányra, akiből később kalandos életű kutató lett.....A filmet végigkísérik az Éva kedvenc regényéből, Michael Ende Végtelen történetéből Bárd Noémi Polli által felolvasott részletek.

Vendégünk: Kiss Anna, Kossuth-díjas költő